Kapcsolatteremtő műhelymunka – Szabadka, 2010 január beszámoló
A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség (KIFE, Magyarország) és a Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK, Vajdaság) 2010. január 15-17. között rendezte meg kapcsolatteremtő, projektgeneráló műhelymunkáját.
Felnőttképzési programok a jövőben
Négy felnőttképzési együttműködés megvalósítási lehetősége rajzolódott ki azon a háromnapos műhelymunkán. Több mint tíz hazai és szinte ennyi határon túli civil szervezet érkezett a találkozóra, hogy megismerve egymás tevékenységét együttműködési lehetőségekről beszélgessenek, és a hasonló érdekeltségűek csoportokat alakítva a műhelymunkák során meg is tegyék a közös projektumok létrehozásának első lépéseit. A programokat a csoport tagjai elméletben most, az első ilyen jellegű találkozásuk során kidolgozták, a továbbgondolást és a következő lépéseket februárban és márciusban teszik meg, akkor találkoznak ismét egy-egy nap erejéig immár Szegeden.
A műhelymunkák kezdete előtt a résztvevők meghallgathatták a Vajdaságból dr. Jeges Zoltán tartományi oktatásügyi titkár előadását. A vajdasági tartományi titkár elmondta: a civil szervezetek felnőttképzési programjai a nemformális oktatás területén valósulhatnak meg, s jó lenne elérni azt, hogy az ilyen képzések során szerzett tudás rendelkezzen valamilyen pontértékkel, amely pontok azután hasznosíthatóak, beépíthetőek lehetnének a formális oktatási rendszerbe. Megtudtuk, hogy elkészült a felnőttképzési törvényjavaslat, amely eddig már három illetékes miniszterhez is eljutott, de csak nemrégiben került egy bizottság elé, ugyanis csak a jelenlegi Oktatásügyi Minisztérium hozott létre bizottságot a felnőttképzési törvény ügyében. A titkár úr szerint a kisebbségek számára létre kell hozni a felnőttképzési hálózatot. Arról is szó esett, hogy más országokban már van arra törvényes lehetőség, hogy az adott országnak ne kelljen végig járnia az akkreditációs procedúrát olyan programok esetében, amelyek más országokban már sikeresen működnek, hanem ezeket a már elfogadott programokat csak jóváhagyják az adott országban. Nagyban segítené a szerbiai oktatás helyzetét is, ha ilyen lehetőség nálunk is adott lehetne. Például így Magyarországon elfogadott felnőttképzési programok lehetnének jelen nálunk is jóváhagyással, bonyolult és fáradságos akkreditációs folyamat nélkül.
Dr. Harmath Károly ferences szerzetes bemutatta a vajdasági egyházi felnőttképzési struktúráját és szervezeteit. Az atya előadásában képet kaptunk a teológiai képzésekről és azokról a katolikus szellemiségű képzésekről, amelyek a Vajdaságban jelenleg megtalálhatók. Az őket összefogó intézményes részletes bemutatása által világossá vált az a struktúra, amely alapján alapvetően 3 nagy szervezethez csatolhatók ezek a képzések: Szabadkai Püspökség Teológiai-Kateketikai Intézete, Keresztény Értelmiségi Kör és a Vajdasági Pax Romana.
A magyarországi felnőttképzés helyzetét B. Balogh Edit, a KIFE ügyvezetője ismertette, aki kitért a felnőttképzési civil szervezetek speciális helyzetére, lehetőségeire és nehézségeire a magyar rendszerben. Bemutatásra kerültek a felnőttképzés formái, új módszerei és tisztázódtak az alapfogalmak a felnőttképzés területén. Az előadásban a magyarországi képzési civil szervezetek törekvései is bemutatásra kerültek, amelyeket a KIFE koordinál, vagy partnerségi munkában vesz részt. Így a résztvevők kölcsönösen képet kaptak a két országban jelenleg érvényes struktúráról és jogi szabályozásról, valamint a civil törekvésekről.
Az európai felnőttképzési helyzetről Franz Bittnertől, az Európai Katolikus Felnőttképzési Szövetség alelnökétől hallhattunk. Elmondta, Európában a német nyelvterületen a legfejlettebb a felnőttképzés. Ennek a képzésformának egész Európában, Németországban, Ausztriában és Svájcban van a legnagyobb társadalmi elismertsége. Szövetségük, a FEECA alapvető elve, hogy Európára teljes egészében tekint, nemcsak az unióra gondolnak, így minden európai ország képzési tevékenységére nyitottak.
A műhelymunka az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.